Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Memóriatesztek iskolásoknak.

Február 4-én Budapesten a 6. Magyarországi Coaching Konferencia keretében ünnepélyesen átadták a nyerteseknek a Mentor Oscar-díjat.

A pedagógiában alapvető fontosságú a diákok figyelmének, terhelhetőségének elemzése, hiszen  a koncentrációs képességet számos tényező befolyásolja. Különösen azért fontosak a figyelemvizsgálati módszerek, mert a figyelem fejleszthető, egy dekoncentráltnak, vagy lustának tűnő diák esetében is elérhető, hogy akár tartósan is tudjon figyelni, befogadni és feldolgozni akár tetemes mennyiségű információt.

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola zenész tanulói rendszeresen lépnek fel és érnek el helyezést magyar és nemzetközi versenyeken. Két ifjú tehetséggel, Mátyás Gergővel és Tóth Józseffel 2013-as sikereikről beszélgettünk. 

A Magyarországon lassan terjedő, Trail-O nevű sport a tájfutás „kistestvére”, amit elsősorban, de nem kizárólag mozgássérültek számára alakítottak ki.

A különböző képességeket, készségeket mérő eszközök között nem egyszerű eligazodni. Nem véletlen, hogy a pszichológiai teszteket kizárólag képzett szakemberek vehetik fel és értékelhetik. A tehetséges gyermekek azonosítása gyakran ilyen mérések, kérdőívek kitöltése segítségével történik, ezért a téma méltán tart számot a szülők figyelmére is. Az alábbiakban igyekszünk összefoglalni a leggyakrabban használt intelligenciatesztek jellemzőit.

Február 12-ig pályázhatnak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány által a legkiválóbbaknak kiírt ösztöndíjakra.

Szakma- és pályaválasztási segítség az interneten.

Harkányi Adrienne pályatanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk életpálya tervezésről, élethosszig tartó tanulásról, önismeretről.