Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Összesen 57 kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógus, tehetségsegítő szakember, valamint hat települési önkormányzat számára adott át díjakat Novák Katalin, családokért felelős miniszter a „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” gálán.

A nyár során kiemelt figyelmet fordítottunk idén zárult Tutor Programunk bemutatására, eredményeinek kommunikálására. Ehhez kapcsolódik néhány rádiós szereplésünk is.

Ősszel 47 tehetséges fiatal kezdheti meg tanulmányait a világ legjobb külföldi egyetemein a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal, amelynek célja, hogy a tehetségek anyagi helyzettől függetlenül is lehetőséget kaphassanak.

„Mindazt, amit a világról tudok, azt többnyire a gyerekeknek köszönhetem. Vagy értük, vagy általuk lettem gazdagabb – és ami még fontosabb, számomra az élet és a világ szeretete e munka gyümölcse.” – vallja Dr. Kelemen Lajos pszichológus, egyetemi tanár, az Okoskocka egyik kidolgozója. A háromgyermekes édesapával a játék szeretetéről, innovációról és a pedagógusi hivatás sokszínűségéről beszélgettünk.

Idén ősszel ismét megrendezik a Kárpát-medencei Középiskolai Csillagászati és Asztrofizikai Versenyt, új nevén az Athletica Galacticát. Az október 5-én induló versenyre azokat a középiskolás diákokat várják, akik a fizika és matematika terén kiemelkedő képességekkel rendelkeznek és érdeklődnek a csillagászat és az űrkutatás iránt.

A közép – magyarországi régiókban (Budapest és Pest megye) lakhellyel vagy munkahellyel rendelkező, valamint határon túli magyar állampolgár, bármely tehetséggondozást végző köznevelési intézmény, egyesület, egyéb szervezet munkatársai számára e-learning képzéseket hirdetünk meg.

Jelentkezés: 2021.08.30. – 2021.09.05. 

A képzés időtartama: 2021.09.06. – 2021.09.24.

A Matehetsz ifjú tutoráltjai, a kisvárdai Oláh Elizabet és a Baján élő Remetei Nadin a közelmúltban ajándék tabletekben részesült a Nők a Tudományban Egyesület és egy vezető globális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat SMARTIZ elnevezésű programjában résztvevő két diáklány jóvoltából.

2021. július 18. és 23. között zajlott Noszvajon, meseszép környezetben a Matehetsz nyári tábora.

A Tehetségek Magyarországa kiemelt európai uniós projekt keretében a Matehetsz tovább bővítette pedagógusképzéseit és továbbképzéseit, korábbi képzési portfóliójára építve. A szervezet a projekt 2016.01.04.-2021.06.30. közötti szakmai megvalósulási ideje alatt további hat hagyományos (tutorképzés, okoskocka, drámapedagógia, kommunikáció, önismeret és tehetségsegítő program tematikájú), valamint tizenkét különböző e-learning képzést dolgozott ki. A képzések eredményeiről, módszertanáról Major Anikó alprojektvezetőt kérdeztük.

Megjelent Gordon Győri János "Tehetségek együtt" c. kötete, amely a Matehetsz Tehetségkönyvtárának legfrissebb kiadványa.

2021. július 12-én, a körülbelül 3500 lelket számláló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon tartották a roma gyermekek és fiatalok számára rendezett Ki Mit tud?-ot, tehetségnapot.

A Matehetsz 2021 nyarán, az EFOP-3.2.1.-15 Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt hosszabbítási időszakában, a hátrányos helyzetű fiatalok tutorálására fókuszáló kérdőíves felmérést végzett.