Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

2015 első félévében a Tehetséghidak Programban 1,2 milliárd forint szolgálja a tehetséggondozást.

A megosztott díjat „Optogenetika” című pályázatáért kapta.

A középiskolai felvételikre készülve is nagy segítséget nyújthat a kezdeményezés.

Élményalapú oktatás a szombathelyi Bolyai modern laborjában.

Tudományos szakfolyóirat, szigorúan 18 év alattiaknak. Ajánló. 

Közel 1,4 milliárd forintnyi pályázati támogatás már megnyílt, az 1%-os felajánlások megduplázásának köszönhetően pedig további 2,8 milliárd forint áll majd a hazai és külhoni magyar tehetséggondozás rendelkezésére.

November végén ötödször rendezték meg a TEDxYouth@Budapest konferenciát. Az előadók között a Tehetség Piactér két mentoráltja is ott volt.

44 pályázat nyert támogatást.

A Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpiáról a magyar csapat két ezüst- és négy bronzéremmel tért haza.

Czeizel Endre új könyve a Nobel-díjas Kertész Imréről saját pályája emlékezeteként is olvasható. Ajánló.