A Matehetsz előző évek során megvalósított Tutor Programjában Bereczki Enikő - generáció kutató, „A rejtélyes Z generáció” című könyv szerzője - is részt vett, mint tutor, és támogatta a tehetséges fiatalok kibontakozását. Enikőt kérdeztük az aktuális generációs problémákról, illetve azok megoldási lehetőségeiről.
A Mathias Corvinus Collegium 2002-ben indult Középiskolás Programja Kárpát-medence-szerte kínál távoktatáson és szombati foglalkozásokon alapuló ingyenes képzést a középiskolás korosztály számára. A Program célja, hogy a középiskolai tananyagot kiegészítve segítse a pályaválasztást, felkészítse a diákokat a sikeres továbbtanulásra, és kezdő támogatást nyújtson egy hosszabb távú karrierút tervezéséhez is.
A Virtuózok V4 nemzetközi produkció újra várja a 2003. január elseje után született fiatalok jelentkezését, akik szeretnék megmutatni és összemérni zenei tudásukat a Visegrádi Négyek komolyzenei versenyzőivel. A 2016 óta létező tévéműsor 2020-ban nemzetközi porondra lépett és milliók követték nyomon a komolyzenei tehetséggondozó show-műsort. 2023- ban 4 országban egyszerre láthatják a nézők a 4 nemzetet képviselő 16 versenyzőt felvonultató egyedülálló tehetéségkutató tévéműsort. Az egyes epizódok megtekinthetők a Virtuózok Youtube csatornáján.
Még 2022-ben egy izgalmas programban dolgoztunk együtt a HiSchool Alapítvánnyal, akik gimnazista diákoknak segítenek kiigazodni a pályaorientáció útvesztőjében.
Amellett, hogy egyetemi helyszíneken megrendezett pályaorientációs fesztivált rendeznek, mellyel a tanárok munkáját is segítik ezen a téren, igényfelmérés mentén céglátogatásokat is szerveznek a diákoknak. Jelenleg keresik azokat a budapesti gimnáziumokat, akik szívesen kapcsolódnának a pályaorientációs programjaik megvalósítása kapcsán. Bemutatkozásuk és felhívásuk itt olvasható.