Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kiss Ádám

17 éves
50 tehetséges fiatal
programozás, robotika

Pedagóguscsaládba született, édesapja és édesanyja is matematika-kémia szakos tanár, édesapja informatikát is tanít, éppen a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban, ahová Ádám is jár. A programozás rejtelmeibe tulajdonképpen ő vezette be. A legózás gyermekkori szenvedély, a programozással pedig a játékban rejlő lehetőségeket lehetett bővíteni. Öt évvel ezelőtt kapta az első legórobotot szülinapjára, egy év alatt elsajátította a NXT-G ikonalapú programnyelvet. A szülők, akik látták, hogy Ádám gyorsan fejlődik, a kamasz érdeklődésének megfelelő versenyeket kerestek. Szabadfogású számítógép versenyeken indult, részt vett például robotszumó versenyen, ahol szép eredményt ért el. A sikerek után újabb kihívások izgatták, mert arra vágyott, hogy ne csak egy nyerő stratégiára utazó, „nagy kerék, nagy tolólap” irányba fejleszthető roboton gondolkodjon. Az összetettebb programok készítéséhez megtanulta a C programnyelvi környezethez hasonló NXC karakteres robotnyelvet. Ezen a nyelven már lehetővé vált egy zárt algoritmusú, véletlen alapú játékszimulátort építeni, két egyforma robotkézzel, amely a gyermekek kedvelt játékát, a kő, papír, ollót játszotta, és bluetoothon kommunikált a környezetével. Az iskolában fizikatanára, Bakk János segítségével újabb kutatásokra nyílt lehetősége. 

1995-ben született Kecskeméten. Jelenleg a Bányai Júlia Gimnázium 11. osztályos tanulója. Az informatika és a fizika lehetőségei érdeklik leginkább. Bakk Jánossal, fizika tanárával és édesapja (Kiss Róbert) segítségével önálló kutatásokban veszt részt. Későbbiekben a mechatronikával szeretne foglalkozni.

Megnyerték a Szegedi Tudományegyetem egyik pályázatát, amelyen az interneten nagy vitát kavart, sörös dobozokból készíthető napelemes fűtőrendszer építésének lehetőségeit kell fizikai módszerekkel bizonyítani. A sörös dobozok kivágásának formája ugyanis megosztja mostanában a napelemépítőket: háromszög vagy henger legyen? Ki erre esküszik, ki arra. Ádámék az elnyert 250 ezer forintból mikrokontrollereket, hőmérőcsipeket, tömítőanyagokat, festékeket és szilikonragasztókat vásároltak, hogy bebizonyítsák, melyik forma gyűjti össze leghatékonyabban a hőt. Közelebbi és távolabbi tervei között szerepel idén egy előre hozott emelt szintű informatika érettségi, angol középfokú nyelvvizsga, talán fizikából is emelt szintűt szeretne, és ha minden jól megy, mechatronikát tanul majd. Hobbiként ötven-hatvan éves csöves rádiók szerelését említi, rendkívül elegánsnak tartja azok műszaki megoldásait. Fával is szeret foglalkozni, az esztétikai megoldások sem hagyják hidegen. Mentorától azt várja és reméli, hogy új dolgokat mutat majd, és inspiráló kapukat nyit számára az érdeklődési körén belül.

Mentor: Dr. Korondi Péter
"A robotika a zárt mérnöki területekről ki fog lépni az otthonunkba.Ez a tervezőktől alapvetően új szemléletet igényel, és ezért fontos, hogy jöjjenek az új szemléletet hozó fiatal tehetségek."

 

Adatlap: