Az ESTÖRI – Kreatív Történelmi Verseny idei résztvevőinek „európai uniós szemüvegen keresztül” kell feldolgozniuk azoknak a kelet-közép-európai államoknak a jelenkori történelmét, amelyek 2004-ben vagy az után csatlakoztak az Európai Unióhoz. A verseny kiírója, az Esterházy Magyarország Alapítvány a korábbiakhoz hasonlóan most is arra biztatja a versenyre jelentkező középiskolásokat, hogy bátran használják a kreativitásukat, az általuk nap mint nap használt digitális eszközöket és a vitakultúrájukat. A háromfordulós versenyre szeptember 4-től október 15-ig lehet jelentkezni az ESTÖRI honlapján. A verseny együttműködő partnere az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája.
Szeptember elsején becsengetnek, ami minden tanuló számára ugyanazt jelenti: véget ér a nyári pihenés időszaka, elkezdődnek az iskolai hétköznapok. Hogy szülőként hogyan segíthetünk gyermekeinknek kedvet csinálni a reggeli, korai felkeléshez, a tanuláshoz, erről kérdeztük tapasztalt tutor, pedagógus kollégánkat, Tóthné Zsoldos Évát.
Nemcsak a szülők, hanem sokszor a pedagógusok számára is nehézséget jelent a gyermekek, fiatalok olvasásra ösztönzése. Egyre több gyermekkönyv jelenik meg évről évre, ami öröm és üröm egyben: sok könyv közül lehet választani, de legalább ilyen könnyű eltévedni az újdonságok útvesztőjében. A témával kapcsolatosan Pompor Zoltánt kérdeztük, aki a Magyar Olvasástársaság elnöke, emellett a Károli Gáspár Református Egyetemen olvasóvá neveléshez kapcsolódó tárgyakat oktat, rendszeresen előadásokat tart az olvasóvá nevelés hazai és nemzetközi jó gyakorlatairól és részt vett több hazai és nemzetközi pedagógus-projektben is.
A Bolyai Technikum 2022 tavaszán sikeresen pályázott az NTP-INNOV-22 „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” pályázati felhívás keretében „Komplex gyakorlat orientált tehetséggondozó program a Bolyaiban” c. műszaki tudományokat és természettudományokat érintő, a résztvevők logikai-matematikai; térbeli-vizuális és interperszonális területeinek fejlesztésére irányuló tehetségprogramjának megvalósítására.