Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

2017. február 4-én hivatalosan is véget ért az első Magyar Templeton Program

Várakozáson felül többezer fiatalt mozgatott meg a tizedikes gimnazisták számára meghirdetett első Esterházy kreatív történelemverseny középdöntője, ahol három fős csapatok küzdöttek a május 3-i döntőbe kerülésért.

Beszélgetés Dancsó János maconkai asztalosmesterrel, a Matehetsz Genius Loci díjazottjával mesterségbeli tudásról, tehetségről, a szakoktató gyakran nem köznapi élményeiről és egyéni utakon futó gondolatmenetéből leszűrt tanulságokról. 

Ismét felmérték a magyar fiatalok érdeklődési területeit, terveit, életvitelét

Interjú Fábián Ármin Vincentiussal, a Youth Platform képviselőjével a közelgő budapesti csúcstalálkozó kapcsán

Keressük a versenyszféra és a tehetséggondozó hálózat együttműködésének legszebb példáit. A Genius Loci Díjra 2017. március 6-ig lehet jelölni.

Az ausztriai Esterházy Magánalapítvány magyarországi projektkezdeményezése, amellyel magyarországi tehetségek kibontakozását támogatja

Interjú Fuszek Csillával, a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatójával, az Európai Tehetségsegítő Hálózat koordinátorával

2017-ben is lehetőség van arra, hogy a Nemzeti Tehetség Program és a MATEHETSZ támogatására fordítsa adója 1+1%-át

Idén minden eddiginél magasabb forrás áll rendelkezésre az Erasmus+ pályázatok megvalósítására, így a korábbiaknál jóval többen vehetnek részt az uniós támogatású programban. A közelgő beadási határidőkre való tekintettel januárban több helyszínen is pályázatíró szemináriumokat tartanak a Tempus Közalapítvány munkatársai.