Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A kiadványsorozatról

GÉNIUSZ műhelyfüzetek

A 2010 óta megjelenő, több mint negyven kötetes Géniusz könyvsorozatunk – melynek kötetei egy-egy részterületet az összegzés igényével tekintik át – mind nyomtatott, mind elektronikus formában jól ismert a tehetséggondozó szakemberek körében.

A Géniusz műhelyfüzetek a tehetségüggyel kapcsolatos pedagógia és alkalmazott pszichológiai tudományos kutatás műhelymunkáinak és nem utolsó sorban a Tehetségpontok tapasztalatait összegző műhelydokumentumoknak is teret biztosító időszaki kiadványsorozat.

Kiadványsorozatunk újszerű publikációs formát kíván meghonosítani. A „műhelytanulmányok – műhelydokumentumok” (az angolszász tudományos világban elterjedt „working papers”) műfaja a hazai tudományos világban is meghonosodott más tudományterületeken; hasonló kiadványsorozatot működtet a Magyar Tudományos Akadémia – például a közgazdaságtudomány, a filozófia és a politikatudomány terén. A tehetséggel kapcsolatos kutatás, a pedagógia, az alkalmazott pszichológia szakterületén azonban újszerű ez a kezdeményezés. 

A Géniusz műhelytanulmányok sorában a tehetséggel kapcsolatos tudományos kutatómunka legfrissebb eredményeit adjuk közre, a műhelydokumentumok között pedig a tehetséggondozó programok legjobb, adaptálásra érdemes gyakorlatait összefoglaló írásokat közlünk. 

Kiadványunk a korlátozott számban nyomtatásban is megjelenik, elektronikus változata pedig elérhető a tehetseg.hu honlapon.

 

Szerkesztőbizottság

 

Elnök: Dr. Balogh László: laszlo.balogh [at] arts.unideb.hu

Titkár: Dr. Tóth László: toth.laszlo [at] arts.unideb.hu


Bizottsági tagok:

  • Dr. Bodnár Gabriella: Bodnar.Gabriella [at] bpk.nyme.hu
  • Dr. Dávid Imre: imre.david1 [at] gmail.com
  • Dr. Dávid Mária : davidm [at] ektf.hu
  • Gajda Attila : gajda.attila9 [at] gmail.com
  • Dr.  Heimann Ilona : heimann.laszlone [at] ppk.elte.hu
  • Kormos  Dénes: kormosnet [at] gmail.com
  • Kovácsné dr. Nagy Emese: k.nagy.emese [at] t-online.hu
  • Dr. Mező Ferenc: mezof [at] freemail.hu
  • Dr. Polonkai Mária : polonkaim [at] t-online.hu
  • Dr. Révész György: revesz.gyorgy [at] pte.hu
  • Sarka Ferenc : fsarka [at] t-online.hu
  • Turmezeyné dr. Heller Erika . heller.erika [at] tofk.elte.hu

 

E-mail cím: muhely [at] tehetseg.hu