Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

MATEHETSZ Hírlevél - 2022. március

Aktuális hírek: 

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program új pályázati felhívásai

A Miniszterelnökség megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2021-2022. évi cselekvési programja alapján 11 nyílt pályázati kiírást hirdet meg.

A világ legkiválóbb ifjú természetfotósainak élvonalában Koncz-Bisztricz Tamás, a Matehetsz korábbi ösztöndíjasa

Koncz-Bisztricz Tamás már 14 évesen több rangos, hazai természetfotós pályázat I. helyezettje volt, míg a közelmúltban – 17 évesen – harmadszor nyerte meg az orosz Golden Turtle nemzetközi versenyt.  Az ifjú természetfotós a Matehetsz konzorciumban megvalósított, „Tehetségek Magyarországa” című kiemelt projekt ösztöndíjasaként közel 2700 kilométert utazott az országban, hogy felfedezze, majd mások számára is láthatóvá tegye a hegyvidék és a puszta sokak elől rejtőző, ám annál gazdagabb növény-és állatvilágát.

Török pedagógusdelegáció a Budapesti Európai Tehetségközpontban

2022. március 2-4. között a Budapesti Európai Tehetségközpont (EUTK) szervezésében egy hatfős török pedagógusdelegáció érkezett szervezetünkhöz jó gyakorlatok megismerése és szakmai tapasztalatok megosztása, cseréje céljából. A főként egyetemi tanárokból, de általános iskolában és középiskolában is oktató pedagógusokból álló csoport az European Talent Support Network (ETSN) honlapján keresztül talált rá az EUTK-ra és a Matehetszre, mint nemzetközi viszonylatokban jelentős tehetségsegítő szervezetekre.

„Z generáció” - A Hajdú-Bihar megyei Pedagógiai Szakszolgálat megyei rövidfilm-készítő versenye

2022. február 10-én rendezték meg a HBMPSZ tehetséggondozó koordinátori munkaközösségének szervezésében a „Z generáció” elnevezésű megyei rövidfilm-készítő versenyt.

Megtekinthető a Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt záróeseményének összegző kisfilmje

A Matehetsz Tehetség Csatornáján elérhetővé vált a Tehetségek Magyarországa - EFOP 3.2.1 – 15-2016-00001 számú program záróeseményén készült összegző kisfilm, amely a rendezvény kiemelt pillanatait mutatja be.

Interjúk: 

Matehetsz Szubjektív - Dr. Fodor Szilvia a pozitív pszichológiáról

„A tehetség sokszínű” – olvashatjuk a 15 éves Matehetsz Facebook oldalán. Az elmúlt másfél évtizedben számos kiváló szakember segítette szervezetünk tehetséggondozói munkáját, akik saját „színeikkel” járultak hozzá a paletta változatossá tételéhez. A jubileumi évet az előttünk álló kiemelt események mellett egy új cikksorozat indításával is ünnepeljük: októberig 15 olyan tehetségsegítő szakember beszél kedvenc témáiról, szakterületének kiemelt pontjairól, akik aktív szerepet vállaltak a Matehetsz életében. Elsőként Dr. Fodor Szilvia, az ELTE iskolapszichológiai tanszékének adjunktusa, az EUTK tanácsadója, a 2017-ben záruló Templeton Program szakmai vezetője osztja meg a pozitív pszichológiával kapcsolatos gondolatait. Aki kérdez: Fuszek Csilla, az idén 10 éves Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója.