Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Országos Tehetségnap, 2015.

2015. március 29.

Felfedezett fiatal tehetségeket köszöntöttek és kitüntetéseket adtak át a tehetség napja alkalmából. Bemutatkozott a csibÉSZtúra online játék is.

Online képességfejlesztő játékokat és a tanult ismeretek alkalmazását segítő feladatokat kínál a 9-14 éves korosztály számára a most induló csibÉSZtúra.hu honlap, melyet az Országos Tehetségnapon mutattak be 2015. március 28-án Budapesten. A rendezvényen köszöntötték a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” pályázatának ösztöndíjasait is, fődíjat kapott Hegyesi Donát Sándor, Kellermayer Dalma Lucia és Radnai Bálint. Átadták „A tehetségek szolgálatáért” életmű- és éves díjakat, valamint A Magyar Tehetség Nagykövete címeket.

Az Országos Tehetségnapot 2009 óta minden évben Bartók Béla születésnapja, a tehetség napja alkalmából rendezi meg a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége). Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a rendezvény védnökeként levélben köszöntötte az ország minden részéből összegyűlt mintegy 250 fős közönséget. Herczegh Anita arra hívta fel a figyelmet, hogy a tehetséggondozásnak Magyarországon jól alkalmazott módszertana, kiépült intézményrendszere és kormányzati támogatása van, ami a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségében részt vevő műhelyeknek is köszönhető. (A köszöntő levél teljes terjedelmében a cikk végén olvasható.)

A tehetségek támogatásának ügye kormányokon átívelő feladat – emelte ki köszöntőbeszédében Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin elmondta: a tehetség több egyéni ügynél, az egész társadalom számára kincs, olyan tőke, amelynek a kiaknázása, kamatoztatása közös feladatunk. Kiemelt állami feladatnak tekintjük a tehetségek ügyét, melyet a húsz éves Nemzeti Tehetség Program támogat. Hozzátette: ahogyan a mai rendezvény is példázza, mindez az állami és a civil szféra együttműködésében tud hatékonyan megvalósulni, hazai és uniós források összehangolt felhasználásával. Az idei évben a Nemzeti Tehetség Alapban 2,8 milliárd forint áll a tehetséggondozás rendelkezésére, uniós forrásból pedig a nyárig meghosszabbított Tehetséghidak Program keretében összesen 3,2 milliárd forint. Az államtitkár megerősítette, a következő időszakban évi további 1 milliárd forint EU-s támogatás áll majd a tehetségügy rendelkezésére.


Novák Katalin

Az Országos Tehetségnap középpontjában a fiatalok állnak. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács évek óta nagy érdeklődés mellett hirdeti meg a „Felfedezettjeink” pályázatot, melynek idei újdonsága az volt, hogy a pályázóknak saját Prezi-bemutatkozást is be kellett nyújtaniuk. A felhívásra 202 jelölés érkezett, közülük a zsűri döntése értelmében hárman fődíjban, 16-an pedig különdíjban részesültek. A három fődíjas egyike a 23 éves Kellermayer Dalma Lucia köztársasági ösztöndíjas, aranyjelvényes atléta, aki a Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Program hallgatója, és aki mind az orvostudomány, mind a sport területén bizonyította már tehetségét. Hegyesi Donát 19 évesen szintén fődíjas, ő számos innovációs díj győztese, jelenleg egy humanoid robot elkészítésén dolgozik. Fődíjat kapott Radnai Bálint 16 éves diák is, aki fiatal kora ellenére már számos kiváló eredményt ért el matematikából. A díjakat Novák Katalin államtitkár asszony és Csermely Péter akadémikus, a Nemzeti Tehetség Tanács elnöke adta át. A díjazottak havi 49 000 Ft ösztöndíj támogatásban részesülnek legfeljebb 4 hónapon át. Az elnyert összeget a fiatal további szakmai fejlődésére kell fordítani. (A különdíjas felfedezettekről bővebben itt.)

További fényképek a cikk végén!


Hegyesi Donát, Kellermayer Dalma Lucia, Radnai Bálint, Novák Katalin, Csermely Péter

A díjak átadásával a tehetségek seregszemléje még nem ért véget: a beküldött Prezik legjobbjait a most induló „Tehetség hónapja” során internetes szavazással választja majd ki a közönség.

Csermely Péter elmondta: a hazai Tehetségpont-hálózat működésének jó példája nyomán magyar kezdeményezésre megindult egy európai hálózat kialakítása is, a közeljövőben várhatóan húsz európai tehetségközpont és több ezer európai tehetségpont csatlakozik a nemzetközi hálózathoz. (A témáról bővebben a Budapesti Európai Tehetségközpont honlapján olvashat.)

A „Felfedezettjeink” pályázatot évek óta támogatja az Aegon Magyarország Zrt., amely idén a 10 éves Aegon Művészeti Díjhoz kapcsolódó „Magamra ismerek” irodalmi esszépályázattal járul hozzá a tehetségek felismeréséhez és felkarolásához. A legjobb irodalmi esszépályázat szerzőjének járó díjat Fekete Marcell, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium végzős diákja vehette át Drevenka Edittől, az Aegon PR-vezetőjétől. Az esszépályázat dobogósai: Halvaksz Lilla (Kaposvár, Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium) és Mizser Fruzsina (Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium).

További fényképek a cikk végén!


Fekete Marcell, Halvaksz Lilla, Mizser Fruzsina, Drevenka Edit

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) a  Magyar Tehetség Nagykövete címet olyan kiemelkedő személyiségeknek adományozza, akik személyiségükkel, életükkel, közösségteremtő munkálkodásukkal megtestesítik a társadalomért felelős tehetség mintáját, egyben felismerik a tehetségek kibontásának fontosságát, és vállalják a címmel együtt adományozott, személyre szóló megbízatásukat, hogy azzal terjesszék a társadalomban a kiváló képességű, önmagáért felelős, a nemzet formálásáért tettre kész, s eredményeivel a nemzet felemelkedését szolgáló ember mintaképét.

A Magyar Tehetség Nagykövete címet 2015-ben provokatív és innovatív személyiségek vehették át: Bogdán László, Cserdi község polgármestere, Falus András Széchenyi-díjas immunológus professzor, az MTA rendes tagja és Moós Gergely informatikus, futó, közösségépítő vehette át Sulyok Katalintól, a MATEHETSZ elnökségi tagjától.

Sikeres tehetséggondozás nem képzelhető el a közoktatás és a felsőoktatás alapműködésének kormányokon átívelő fokozott támogatása és a meglévő hiányosságok kiküszöbölése nélkül – fejtette ki a tehetségnagyköveti cím átvételekor Falus András akadémikus.

Kiemelkedően sikeres és példamutató tehetséggondozó munkájáért a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „A tehetségek szolgálatért életműdíjat” adományozta Czeizel Endre orvos-genetikusnak, a Magyar Tehetséggondozó Társaság örökös tiszteletbeli elnökének, Holics Lászlónak, az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium nyugalmazott fizika vezetőtanárának és Várkuti Annának, a Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium biológiatanárának. (Czeizel Endrének a díjat még ősszel, otthonában adták át.) „A tehetségek szolgálatáért” éves díjban részesült Bucsi Szabó Zsolt, a Tehetséghidak Program projektmenedzsere, közösségi díjat kapott a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kollektívája.

A díj átvételekor Holics László a tehetséggondozással kapcsolatos mottóját osztotta meg az Országos Tehetségnap résztvevőivel: a tanítvány nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.

A díjak átadását az ifjú felfedezettek bemutatkozásai színesítették, fellépett mások mellett a Virtuózok című televíziós komolyzenei tehetségkutató műsorban a MATEHETSZ különdíját elnyert ifjú muzsikusok, Nánási Ádám és Péter, akik a közeljövőben a Tehetséghidak Program támogatásával vehetnek majd részt nemzetközi versenyen.

Az Országos Tehetségnap résztvevői próbálhatták ki elsőként a most induló csibÉSZtúra.hu honlapot. Az általános és középiskolás diákok számára készült játékos, online tehetségazonosító és -fejlesztő felületen képességfejlesztő játékok és a Nemzeti Alaptanterv ismeretanyagával kapcsolatos emelt szintű feladatsorok találhatók.

További fényképek a cikk végén!

A nyitóoldal világtérképén gondolkodást fejlesztő játékok és feladatsorok között barangolhatnak az érdeklődők, kiválaszthatják a számukra korosztály és témakör szerint a legizgalmasabbakat. A játékok, feladatsorok különböző gondolkodási területeket fejlesztenek. A tartalmak kialakításánál elsődleges szempont volt, hogy felhasználók érdeklődési körük szerint összeválogatott, játékos, kalandos formában fejleszthessék képességeiket. Ezért is szülelett meg a csibÉSZtúra elnevezés. A csibÉSZtúrázók a játékok segítségével bejárhatják az egész világot…

A játékos képességmérés és tehetségfejlesztés pszichológiai hátteréről Révész György, a Tehetséghidak Program Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke tartott előadást (lásd cikkünk végén). Révész professzor kiemelte: a csibÉSZtúra feladatai a gyerekekben élő játékos, ugyanakkor versengő attitűdre építve hozzák közel a diákokhoz a matematikát és a természettudományokat. Olyan online eszközt kínál ezzel a MATEHETSZ, amelyet akár iskolai, tanórai keretek között, pedagógus irányításával, akár otthon, szabadidejükben örömmel használhatnak a gyerekek.

Fotó: Mayer András

Felfedezettjeink fődíjasok, 2015.