Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A tehetség felismerése óvodás és iskolás korban

2023. április 3.

B.Trefil Edina az elmúlt évek során a Matehetsz számos programjának sikeres megvalósításában vett részt. Klinikai és mentálhigiéniai gyermek– és ifjúsági szakpszichológusként óvodás kort érintő kérdésekben, a tehetségígéret kisgyermekek szüleinek is mindig sokat segített szakmai tanácsaival.
Edinát ezúttal az iskolaválasztás kérdésével kerestük meg, mivel az online ügyfélszolgálatunkon ez a leggyakoribb probléma, amivel hozzánk fordulnak a szülők.

Mikor mondhatjuk, - óvodás és kisiskolás korban -, hogy gyermekünk tehetséges, és további fejlesztése ajánlott?
Ebben az életkori szakaszban még inkább tehetségígéretet vagy tehetséggyanút célszerű említeni, mert lehet szó meggyorsult fejlődésmenetről is. Ez tehetségterületenként változik, a zenei tehetség például a legkorábban megmutatkozó tehetségtípus, de a matematikai, nyelvi vagy természettudományos területek esetében nagyon sok szempontot kell figyelembe venni. Óvodás és kisiskolás korban feltűnhet az éles felfogóképesség, a divergens és elvont gondolkodás, a jó memória, sokoldalú és intenzív érdeklődés, egyfajta belső vezérlőelv, ami gyakran „akaratosságnak” tűnik. Az „azonosításban” két fontos szempontot érdemes figyelembe venni: mindig az egész személyiséget – és nem csak a képességeket kell tekinteni, mert az érzelmi, társas tényezők legalább olyan fontosak lesznek a tehetség kibontakoztatása szempontjából, mint a képességek! A másik, hogy minél több szereplő vegyen részt benne: a szülők, pedagógusok, a tehetségterület „szakértői” (művész, edző, stb.), és fontos szerepük lehet pszichológus, esetleg fejlesztőpedagógus, vagy gyógypedagógus szakembereknek is. Nincsenek mindenkire érvényes válaszok, mindig nagyon egyedileg kell végiggondolni az adott gyermeket érintő kérdéseket, és az a jó, ha ezt minél több szereplő meglátásai alapján lehet megtenni.


Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a fejlesztésre?
Az egész személyiség minél harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb működése a cél, és ennek megfelelően kell választani és döntéseket hozni. Kisgyermekkorban a minél több lehetőség, az érdeklődés felkeltése, támogatása a cél, minél szélesebb ingerkészlet, amiből választani lehet, ám a túlterhelésre is körültekintően kell figyelni! A kreatív, szabad játéktevékenységnek, megismerési folyamatoknak kell minél nagyobb teret biztosítani, és lehetőség szerint kielégíteni a gyermek kíváncsiságát. Kisiskolás korban már nagyon fontos emellett az is, hogy ismereteket, munkamódokat adjunk át. Az érdeklődésnek megfelelő gazdagító programoknak van nagy jelentősége, mert ezek támogatják leginkább a tehetség kibontakozását, és sikerélményt is biztosítanak.


Milyen mérési lehetőségek vannak?
A mérési lehetőségeket ugyancsak a tehetségterület határozza meg: a kognitív képességek könnyebben mérhetőek, de néhány számszerűsített eredmény önmagában még nagyon kevés és kevéssé informatív is lehet, látni kell az összefüggéseket, az erősségek és esetleges fejlesztendő területek profilját, a személyiség tágabb működési kereteit is, mint az érdeklődés, motiváció, kreativitás, megküzdés, érzelmi stabilitás, társas készségek – hogy csak a legfontosabbakat említsük. Mindezekre léteznek tesztek, kérdőívek, vizsgáló módszerek, melyek fontos és hasznos kiindulópontok lehetnek a tehetséggel kapcsolatos kérdések megválaszolásában. És természetesen a specifikus képességek (zenei, vizuális, mozgásos, stb.) mérhetősége sokkal nagyobb kihívás, vagy gyakran lehetetlen, ezért is van szükség minél több forrásból származó információra, tapasztalatra, visszajelzésre. A méréseken kívül ezért is nagyon fontos minden esetben a beszélgetés, megfigyelés, minden olyan tapasztalati anyag, ami a közös gondolkozásban támpontot nyújt.

 

Hogyan válasszunk iskolát tehetséges gyermekünk számára? Kell-e speciális iskolát keresni egyáltalán?
Az iskolaválasztás az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a tehetség-tanácsadásban. És mint a többi tehetséggel kapcsolatos kérdésben, itt sincsenek mindenkire érvényes válaszok: személyre szabott válaszokat kell találni, minél több rendelkezésre álló támpont és szempont figyelembe vételével! Bizonyos érdeklődési vagy tehetségterületek esetében könnyebb azokhoz illeszkedő iskolát találni, máskor az a megoldás, ha az iskola mellett gazdagító programokban vesz részt a gyermek. Vannak gyerekek, akiknek a hagyományosabb, vannak, akiknek a versenyorientáltabb, másoknak az alternatívabb szemléletű iskolák válnak be. És mindezt tovább árnyalják a település adottságai, a család vállalásai, lehetőségei. A legfontosabb mindig a pedagógusok, gyermekkel foglalkozó tehetségfejlesztő szakemberek személye, személyisége, a hitelességük, és az, hogy – és ennek különösen a nagyobbaknál van jelentősége – mentorai is legyenek tanítványaiknak.

 

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat honlapja folyamatosan frissül, bővebb információ, segítség-nyújtás a témával kapcsolatosan itt érhető el: https://fpsz.hu/